Civil szervezetek fóruma Pakson

2017-10-19 17:40:12


 

Paks, 2017. október 19., csütörtök (PAKS-PRESS) – Ma a Pakson működő, mintegy hetven-nyolcvan civil szervezetnek jelentős szerepe van a társadalmi problémák megoldásában, közösségformáló erejük pedig kiemelkedő jelentőségű – fogalmazott Szabó Péter polgármester azon a tanácskozáson, amelyen a Tolna Megyei Civil Információs Centrum tartott a Polgármesteri Hivatal nagytermében.

 

A civilszervezetek képviselői előtt Szabó Péter elmondta: 2017-ben az önkormányzat négy bizottsága 18 millió forinttal támogatta a helyi szervezeteket, a pályázati kiírások nyomán 58 pályázat érkezett be, ezek közül azokat támogatták, akik társadalmi szerepvállalásukban egészségügyi, kulturális, vagy más közfeladatok ellátását is elősegítették.

 

Szabó Péter szavai szerint az önkormányzat költségvetésében külön tételsoron 600 millió forint összegben költ sport –és kulturális kiadásokra, a szervezetek térítésmentesen használhatják az intézmények helyiségeit.

 

Mint ismeretes, a paksi fórumot kezdeményező Tolna Megyei Civil Információs Centrum januártól az Emberi erőforrások Minisztériuma által negyedik alkalommal meghirdetett Civil Információs Centrum (CIC) program keretében végzi munkáját, Szekszárd Megyei Jogú Város, a Tolna Megyei Kormányhivatal és járási hivatalai támogatásával.

 

Mint megyei civil szolgáltató iroda, a CIC, komoly rálátással bír a megye civil szervezeteire, és elkötelezett abban, hogy felvállalja a közvetítést az önkormányzatok és a civil szervezetek között. Ezen kívül, a fórum hasznos információkkal segíti az egyesületek, alapítványok és klubok működését.

 

Képünkön: civil szervezetek, együttesek, táncos csoportok és közösségek mintegy ezer képviselője tartott színpompás felvonulást a Dózsa György úton, az első Város Napján tartott rendezvényen, 2017. május 20-án.

Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter. +++