Dunakömlődi kerékpárút – műszaki átadás

2019-10-16 10:40:45



 

(PAKS-PRESS) Paks, 2019. október 16., szerda – Két és fél kilométer hosszú, TOP forrásból és önkormányzati pénzből bruttó 663 millió forintból készült el, két  hatos úton történő átvezetéssel a Paksról Dunakömlődre vezető kerékpárút.

 

A kivitelező készre jelentése alapján, szerdán megkezdődött a „Paks és Dunakömlőd között kerékpárút építés”, kivitelezési munkáinak átadás-átvételi folyamata. Az eljárás a következő két hétben zárul. 

Szabó Péter polgármester, aki a mai műszaki megtekintésen jelen volt, azt mondta, hogy nagy feladat volt az út elkészítése, hiszen zöld területen, külön töltést építettek, az önkormányzat jóval több, mint száz millió forintot tett hozzá.

 

Az útnak a kömlődi lakosok nagyon örülnek, azonban kívánságuk továbbra is a közlekedési biztonság erősítése.  A két hatos úti átkeléshez a kerékpározók odafigyelése is szükséges, de szeretnének további biztoságfokozó eszközöket is. Jelenleg útszűkítők, sebességkorlátozás és két irányból sárga villogók, valamint kandeláber-világítás hivatottak segíteni az átkelést.

 

A kerékpárutat még hivatalosan nem adták át, csak az átadási folyamat kezdődött el.

 

(Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.) +++