Jelentős városfejlesztési tervek az óvárosi körzetekben

2019-09-05 12:00:36


 

Önkormányzati választások, 2019.

 

Jelentős városfejlesztési tervek az óvárosi körzetekben

 

(PAKS-PRESS) Paks, 2019. szeptember 5., csütörtök – A Haladás utcában és a Hidegvölgyben a záportározók gondjainak megoldását tervezik, a Kömlődi utat rövid időn belül teljes körűen felújítják, aszfaltozzák, a Piac melletti parkoló területére egy parkolóházat, a Lengyel-Magyar Barátság park területén egy kis színpadot építenek – hangzott el az egyes és a kettes körzet Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeinek csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

Az október 13-i helyhatósági választáson arról fognak dönteni a választópolgárok, hogy a következő öt évben végrehajtásra kerül-e egy olyan városfejlesztési program, amelynek eredményeképpen Paks város minden lakója egyaránt nyertese lesz a kapacitás-fenntartási beruházásnak.

 

A Fidesz és KDNP képviselőjelöltjei az elmúlt hetekben személyesen keresték fel a körzeteikben élő választópolgárokat, hogy közösen alkotássák meg a választási programot. A következő hetek feladatait alapvetően még ez fogja meghatározni, de az időközben felmerült kérdésekkel és problémákkal kapcsolatban jelöltek folyamatosan konzultálnak Szabó Péter polgármesterrel.

 

Az I. számú választókerület terveiről szeptember 5-én Pálmai Klára, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje sajtótájékoztatóján elmondta, hosszú évek óta húzódó problémák kívánnak megoldani a közeljövőben.

A Haladás utcában és a Hidegvölgyben a záportározók gondjainak megoldását tervezik. Pálmai Klára arról tájékozódott polgármester úrnál, hogy a Hivatalban már történt egyeztetés a tervezők, a vízmű, a Műszaki Osztály és a jelenlegi képviselő, Girst Ádám között, amelyen Ulbert Sándor is részt vett.

 

A megoldást kidolgozták, így a vízmű elvégzi a záportározók mederkotrását, valamint leplombálták a zsilipet. A tervekkel kapcsolatban lakossági fórumot is tartanak.

 

Tájékozódott továbbá arról, hogy a Kömlődi utat rövid időn belül teljes körűen felújítják, aszfaltozzák. Erre megvan a fedezet, a költségvetésben szerepel. Augusztus végén lezárult a közbeszerzés, a kivitelezőt kiválasztották. A szeptember 11-i testületi ülés után Szabó Péter aláírja a kivitelezési szerződést és megkezdődik a munkaterület átadása. Az Önkormányzat a munkákról tájékoztatja a lakosságot.

 

Ulbert Sándor a II. számú választókerület képviselőjelöltje elmondta, hogy a Piac melletti parkoló területére egy parkolóházat építenek, amely segít az akut parkolási problémák megoldásában. Ismertette továbbá azt a javaslatát is, hogy a Lengyel-Magyar Barátság park területén - annak közösségi tér jellegét erősítendő -, egy kis színpadot kell építeni, amely kisebb rendezvényekhez biztosít teret.

 

A közlekedési problémák enyhítése érdekében be kell fejezni a város főutcájának felújítását, valamint el kell készíteni a 6-os számú főúttal párhuzamosan, a Kosár utcát és a Duna utcát összekötő elkerülő utat - hangzott el. +++