Új köntösbe öltözik advent idejére a Városháza tér

2018-11-23 14:36:26



(PAKS-PRESS) Paks, 2018. november 23., péntek – Egy közösségi térben egy közösségi ünnep időszakát szeretnék megvalósítani, ahol a családok megtalálják a lehetőségeket, a vásárt, az ajándékvásárlás lehetőségét, gyermek-programokat szervezünk, neves előadókat, valamint a helyi civil szervezeteket és közösségeket várunk a Városháza előtti térre – mondta Szabó Péter polgármester sajtótájékoztatón, pénteken.

 

Új köntöst kap a városháza előtti tér, várhatóan nagyszámú, színes forgatag az egész teret megtölti, színvonalas helyi kézműves termékek érkeznek a standokra, olyanok, amelyek ajándékvásárlásra is alkalmasak lesznek, tehát a karácsonyi vásárokba sem kell majd elutazni innen, a városból – fogalmazott Szabó Péter. Elmondta, hogy a programok megújulnak a korábbiakhoz képest, a december 2-tól kezdődő, és húsz napig tartó paksi adventben, a pétekenki napokon elsősorban a gyerekeket várják, szombatonként országosan ismert zenészek, és előadók lépnek fel, mint Zséda, Oláh Gergő, a Bon-Bon és az Alma Együttes, a Csurgó Zenekar. Továbbá Farkasházi Réka, Burai Krisztián, Kocsis Tibor, a Kiskalász Zenekar, a Shisha Café, Szandi, Takács Nikolas, Boggie és lesz Kolbász és forraltbor fesztivál is.

Vasárnap a helyi civil szervezeteket és közösségeket várják a pódiumra.

 

Ugyancsak hagyományteremtő szándékkal jégpálya készül, építése a következő héten kezdődik meg, a szakemberek szerint műszakilag megoldható, a televíziós oldal felőli mélyteret töltik fel a jégfelület hűtéséhez szükséges áramot biztosítják.

A hétköznapokban is lesznek programok, lesz Gastro-placc és a helyi kézművesek folyamatosan árulják portékáikat.

 

A polgármester a szilveszteri programot is ismertette. A város közös szilvesztert tart, Városháza előtti téren, Hooligans koncert lesz 22 órától, éjfélkor polgármesteri köszöntő hangzik el, majd retrokoncerten bulizhatnak, akik itt töltik ezt a programot.

 

- Arra számítunk, sokan eljönnek – mondta Szabó Péter a tájékoztatón, az adventi programot a postaládákba is eljuttatják – fűzte hozzá.

 

Az adventi udvar hétfőtől - péntekig 16 órától 20 óráig, tart majd nyitva, szombaton és vasárnap 10 órától 20 óráig várják a látogatókat.

 

Az első gyertyát a város adventi koszorúján december 2-án, vasárnap, délután három órakor a köszöntő elhangzása gyújtja meg a polgármester. 

 

(PAKS-PRESS) Paks, 2018. november 23., péntek – Szabó Péter polgármester sajtótájékoztatót tart a Polgármesteri Hivatalban, a Városháza előtti, az ünnepi díszbe öltöztetett téren december 2-től látogatható adventi időszak és a Szilveszter  programjairól, 2018. november 23-án.

(Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.) +++