Elhunyt Magyarné Nagy Edina önkormányzati képviselő

2018-05-07 08:23:55


 

Paks, 2018. május 7., hétfő (PAKS-PRESS) - Méltósággal viselt, súlyos betegség után elhunyt Magyarné Nagy Edina, a képviselő-testület tagja, a kettesszámú választókörzet önkormányzati képviselője, a KDNP helyi szervezetének titkára közölte a Paksi Polgármesteri Hivatal, hétfőn reggel.

 

A nagy munkabírású, kitartó, szociálisan érzékeny, matematika-kémia szakos tanár, önzetlen támogatója volt a rászorulóknak. 2012 óta vett részt az önkormányzat – a város hátrányos helyzetű gyermekek számára létrehozott – felzárkóztatási programjában, segítette a Paksi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Paksi Cigány Tanoda munkáját.

 

2014 óta a Néppárt színeiben egyéni képviselőként dolgozott a város képviselő-testületében, elnökként irányította a kulturális és társadalmi kapcsolatok bizottság, ennek átalakítását követően a humánpolitikai bizottság munkáját.

 

Képviselőként mindig a város érdekeiért, fejlődéséért tevékenykedett, kiemelt figyelmet fordítva a kettes körzet és az ott élők igényeire, problémáira.

A KDNP paksi szervezetének 1989 óta volt tagja, a szervezet munkáját nyolc éve titkárként segítette.

Magyarné Nagy Edinát a képviselő-testület döntésének értelmében Paks Város Önkormányzata saját halottjának tekinti – áll a Paksi Polgármesteri Hivatal közleményében. +++