GE: a paksi projektben számítanak a magyar beszállítókra

2018-03-20 18:55:03


 

Budapest, 2018. március 20., kedd (PAKS-PRESS) – A paksi projekthez a GE szállítja a Roszatomnak a gőzturbinákat, a turbógenerátorokat és a segédüzemi berendezéseket. Megvalósításában a GE a lehető legnagyobb mértékben számít az 1300 minősített magyar beszállítójára – mondta Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke a GE beszállítói fórum eseménysorozat első rendezvényén, Budapesten, kedden.

 

Bejelentették azt is, hogy a GE növelni tervezi az évi 900 millió dolláros beszerzésének értékét Magyarországon és az is elhangzott, hogy nem a paksi az egyetlen nukleáris projekt, több is megelőzi időben a paksi kivitelezést, így vannak más lehetőségek is a beszállítói részvételre.

 

A helyi kis-, és középvállalkozások (kkv) fejlesztését kulcsfontosságúnak nevezték az előadók a fórumon, amelyet a GE kezdeményezésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Befektetési Ügynökség és a Paks II-ért felelős államtitkárság szervezett meg, több mint 150 cégvezető, tulajdonos, és beszerzési vezető vett részt.

 

Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke, mint fogalmazott, óriási lehetőség nyílik a magyar és a kelet-közép-európai beszállítók előtt, mivel a cég itt szeretne több pénzt költeni.

 

A GE egyik európai termelési központja Magyarország, ez is mutatja a régió felértékelődését – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára, hozzátéve: a V4-ek teljesítménye alapján a jövő Közép-Európáé Európán belül. A térség gyorsabban zárkózik fel Nyugat-Európához, amiben a GE-nek és a hasonló nagyvállalatoknak nélkülözhetetlen szerepe van - fejtette ki.

 

Peter Stracar a GE Europe elnök-vezérigazgatója közölte: a régióban, Lengyelországban és Magyarországon a legerősebb a beszállítói hálózatuk. Elmondta, az előrelépési lehetőségekről tanácskoznak a fórumon, mivel a cégek és az országok gazdasági növekedéséhez erősebb kkv-szektorra van szükség.

 

Peter Stracar, a GE Europe elnök-vezérigazgatója elmondta: a GE több mint 30 ezer beszállítótól vásárol közvetlenül világszerte, beszerzéseinek értéke eléri az évi 70 milliárd dollárt, ebből az európai beszerzések 9 milliárd dollárt tesznek ki. A mintegy 1,7 milliárd dolláros kelet-közép-európai beszerzéseken belül 1300 minősített magyar beszállítótól 900 millió dollár értékben vásárolnak évente, amit növelni terveznek - mondta.

 

Becskeházi Attila a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésért, innovációért és lokalizációért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a GE egyik nyertese lett a paksi projektnek, és a tervek szerint a magyar beszállítók aránya megközelíti a 40 százalékot.

- Az orosz partner ígérete szerint minden évben közlik a következő évi nagy tendereket - mondta.

 

A rendezvényen a kkv-k vezetői közvetlenül a GE beszerzőitől tájékozódhattak arról, hogy milyen adminisztratív, minőségi, informatikai és szállítási szempontoknak kell megfelelniük ahhoz, hogy egy globális nagyvállalat beszállítói lehessenek. Tájékoztatást kaptak arról is, hogy milyen nemzetközi és helyi projektekhez kapcsolódhatnak. (MTI) +++