Süli János – találkozás a paksiakkal

2018-03-09 09:32:11


 

Paks, 2018. március 9., péntek (PAKS-PRESS) – Süli János paksi emberekkel találkozott a piacon 2018. március 9-én. A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjének gyűjtött támogatói aláírások száma már meghaladja a tízezret.

 

- Az ajánlóíveket már korábban leadtuk, de itt is folytatjuk a támogatói aláírások gyűjtését – mondta Süli János. - Azért jöttünk most ki a piacra, mert a fórumokra nem mindenki tud eljönni, itt beszélgethetünk a paksiakkal, akik elmondhatják észrevételeiket, napi gondjaikat, véleményüket. 


Elmondjuk azt is, hogy nemcsak az aláírások a fontosak, hanem a szavazófülkében dől majd el, hogy az emberek kit szeretnének képviselőként látni, a Parlamentben.

 

- A leadott 1704 jelölés is jelentős támogatás, amelyet a szükséges 500 helyett gyűjtöttünk, és továbbra is tartunk még ilyen találkozásokat, holnap a dunaföldvári parkolóban leszünk, a 34 településből már csak kevés van hátra, megyünk még Simontornyára is és Pakson is tartunk fórumot, várhatóan március 20-a után – fogalmazott Süli János.

 

(Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.) +++