Egyszerű egyszeregy

2017-11-01 21:18:53



(PAKS-PRESS) - Egy ember életében tíz év nem túl nagy idő, de mégis elég ahhoz, sok minden megtörténjen. Egy kislány, aki akkor mindössze 11 éves, mégiscsak távlat, ma 21 évesen emlékezik vissza, arra a pillanatra, hogy kiszólítják és rávilágítanak a reflektorok fényei, vezetők gratulálnak, és kiemelkedő elismerésben részesül - talán mégsem hétköznapi.

 

Akkor még nyilván senki sem gondol arra, hogy egy leendő matematika tanárt lát a díjazottak között. Aki ma azt mondja, a matematika mellett az szól a legjobban, hogy megtanít gondolkodni. 

 

Az akkor mindössze az ötödik osztályos évét taposó, 1996-os születésű, paksi Racskó Zsófi nemcsak a Tehetséges Paksi Fiatalok díjkiosztó gáláján az elismerést veszi át, hanem „extra ajándékként” még egy kézcsókban is részesül, ami nem megszokott, különösen nem olyan embertől, aki, a kuratóriumban az atomerőművet képviseli, területi kapcsolatokért felelős vezető mérnök. A megtiszteltetés Kováts Balázstól jön, ma, tíz évvel később pedig megszületik újra a találkozás köztük, hogy vissza emlékezzenek közösen, a kislány első nagyobb sikert jelentő napjára – és az azóta történtekre.

 

Amikor az egyik paksi, belvárosi ismert cukrászdában ülünk le 2017 novemberének első napján, tíz évvel később, hármasban teázva beszélgetni, arra vagyunk kíváncsiak, honnan is jön ez a matematika iránt érzett vonzalom. Ehhez adalék egy kis visszatérés.

 

2007. október 23. A Díj átadó napja. Nemzeti ünnepünkön, Racskó Zsófit kiemelkedő tanulmányi eredményeiért ismerik el. Azt mondja, nem izgult nagyon, de az meglehet, hogy, ez volt az első, amikor ilyen „bónuszban” is része volt. Később – ilyen a sors, kapott még elismerést 2012-ben az Alapítványtól és azt is Kováts Balázstól vette át, majd később megkapta a Rákóczi Díjat, és a Vak Bottyán Emlékérmet, valamint a „Tolna Megye Tálentuma” címet is, a mai napig is kitűnő tanuló, most már egyetemi hallgató, az ELTE Tanárképző Központ matematika-kémia szakán. 

Manapság, amikor nagyon sokan „menekülnek” a reáltárgyak szorításából, talán okkal meglepő, hogy egy fiatal lány különös vonzalmat érez a matematika és a kémia iránt.

 

Mint kiderül, az egész családnak köze van a matematikához, hiszen mérnök végzettségű, atomerőműves édesapa és az orvos-diplomás, szintén az atomerőműben dolgozó édesanya, és még a felmenők között is található nagymama - a matematika a közös tanult, összekötő szál.

A Sztrida családban könnyen mondható, hogy igen, a genetika determinál, de újabb fordulat következik: nem elsősorban erről van szó. Mindvégig jó matematika tanárai voltak, Racskó Zsófit a matematika tanárok ihletik a pályaválasztásban, mégis a Vak Bottyán gimnáziumban gondol először arra, hogy majd ő is matematikát akar tanítani. - Van a családban tanár, a nagymamám mérnök-tanár és más közeli rokon is, de nem ez indított el – mondja.


Szeretni a matematikát, a kémiát és tanítani két dolog: ma kétségbeejtő a pedagógus pályán kialakult természettudományos tanár hiány, ez nincs másképpen Pakson sem.

Sokan azt hinnék, kínos pillanat következik, amikor megkérdezem tőle, ha végez az egyetemen, visszajön-e Paksra tanítani?

 

Egyelőre nem ígéri meg, de azt hozzáteszi, ezt csak a még nem látható családi kapcsolatok akadályozhatják. De nem elutasító, különösen azért nem, mert mint mondja, Pakson van itthon. Ezért is jár haza, minden hétvégén, ha csak megteheti. - A gyermekemet mindenképpen itt nevelném, Budapest nem az a közeg, ahol én ezt szívesen tenném – mondja, ha visszajövök, a gimiben tanítanék.

Arra a kérdésre, hogy külföldön mennyire tudná elképzelni az életet, egyértelmű nemmel válaszol. Azért, mert olyan finomságok vannak a nyelvben a matematika tanításában, amit nem tudnék megfelelően átadni – fogalmaz, eldöntöttem, hogy tanítani akarok.

 

A képletek között van mondanivaló, van egy sor dolog, amit végig kell gondolni, mondja, de a gondolkodási stratégia a lényeges, a matematika iránt érzett szorongás létező fogalom, a gyerekekben ezt fel kell oldani. A rendszerekben való gondolkozást kell megtanulni. Éppen ezért a matematika számomra nem fekete vagy fehér, nem: igen vagy nem, vagy 1.0.

 

Racskó Zsófi regényeket olvas, ha teheti, zenét hallgat, mint minden mai fiatal, sokat van együtt a barátaival – a kevés idejében, ami érthető egy egyetemista időbeosztását illetően. Arra a kérdésre, hogy miben hisz, elmondja, hogy vallási értelemben is hívő evangélikus, de hite van abban is, hogy a befektetett munka megtérül: remélem, hogy a segítség, az, amit az emberek egy másnak adnak, az is megtérül. Én kapok és adok segítséget, ez egy olyan körforgás, ami az egészet jelenti – mondja.

 

Zárszó is lehetne ez a beszélgetésben, de még érezzük, hogy nincs zárszó, hiszen nincsen vége, a következő tíz év után, már jobban látunk.

A Tehetséges Paksi Fiatalok egyik, tíz évvel ezelőtti díjazottján azonban látszik, hogy megtérül az elismerés, a befektetés, a tanulás és a tudás. És leginkább az, amit már 21 évesen is tud, „én kapok és adok segítséget, ez egy olyan körforgás, ami az egészet jelenti”.

Talán matematikai módon is érthető, mint az egyszeregy. Egyszer eljöhet, hogy a világban is megértsük, a képlet ilyen egyszerű.

 

Kiss G. Péter

 

Paks, 2017. november 1., szerda (Paks-Press) +++