Fiatal művészeket díjazott az MVM

2017-10-12 08:26:40



Budapest, 2017. október 12., csütörtök (PAKS-PRESS) –  A most díjazott fiatal művészek támogatása a legjobb befektetés, ők a szellemi élet „megújuló erőforrásai” – mondta Csiba Péter, az MVM Zrt. Igazgatóságának elnöke azon az ünnepségen, ahol az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. díjazta a legtehetségesebb fiatal, klasszikus zenei előadókat. A Junior Prima Díjat tízen vehették át az ünnepélyes díjátadón a MÜPA-ban, szerdán.

 

Mayer György, a Paks-Press budapesti tudósítója jelenti:

 

Az MVM vezetőjeként immár harmadik alkalommal ér az a megtiszteltetés, hogy átadhatom a Junior Prima Díjakat, az arra leginkább érdemesnek talált fiatal tehetségeknek. Ez a díj egy igazi sikertörténet, egyben az egyik legfontosabb kulturális szerepvállalásunk. Tízedik éve díjazzuk a magyar zeneművészet fiatal kiválóságait, akiket idén is a hazai zenei élet szaktekintélyeiből álló kuratórium választott ki – mondta köszöntőjében Csiba Péter.

 

Felidézte, hogy a tehetségek és teljesítmények támogatásával az MVM hozzájárul az értékteremtéshez, a valódi értékek megőrzéséhez. Mint fogalmazott, „büszkék vagyunk a tehetségekre, sokan közülük a világ legjelentősebb hangversenytermeiben lépnek fel, hazai koncertjeik pedig mindig teltházasak”.

- Az idei elismerésekkel már százra emelkedett azoknak a művészek a száma, akik Junior Prima Díjat vehettek át – tette hozzá.

 

Junior Prima Díjat kaptak: Balázs István (gordonka), Balogh Ádám (zongora), Balogh Tamás (jazz-zongora, zeneszerző), Dolfin Balázs (gordonka), Horti Lilla (operaénekes), Kovács Levente (zeneszerző), Lukács Gergely (tuba), Szalai Lotti (gitár), Sztán Attila (harsona) és Varga Oszkár (hegedű, brácsa).

 

A díjakat Dr. Bentzik Réka, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Kommunikációs és Külügyi Kapcsolatok igazgatója adta át. 


A kép a szerző felvétele. +++