Lilla
Legfrissebb

- Összefoglaló, 2020. november 27.

- Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

- Összefoglaló, 2020. november 26.

- Virtuális állásbörzén a Paks II. Zrt.

- Koronavírus: friss adatok Paksról

- Összefoglaló, 2020. november 25.

- Paks II.: fizikai védelmi terv

- Összefoglaló, 2020. november 24.

- Összefoglaló, 2020. november 23.

- Összefoglaló, 2020. november 20.

- Megkapta a villamos létesítési engedélyt a Paks II. projekt

- Összefoglaló, 2020. november 19.

Atomenergia
Paks
Közélet
Kultúra
Sport

Lilla

2020. október 29. 18:26:26  nyomtatási kép

 

Kevés gyermek tudja határozottsággal állítani már nyolcéves korában, hogy mi szeretne lenni. Pedig van ilyen. Nem lakberendező, virágkötő, rendezvényszervező, vagy éppen fitness instruktor, grafikus, cukrász, csakhogy néhány manapság divatos női szakmát említsek. A keresésben sem jön elő, és ezek között nem is szerepel a táncos hivatás. Az pedig, hogy nem a levegőbe beszél, mi sem bizonyítja jobban, hogy a tanuláson kívül szinte alig mutat érdeklődést más iránt.

 

Három éves volt, amikor először érkezett meg a táncstúdióba. Ma, amikor éppen a nyolcadik születésnapján beszélgetünk az eltelt öt évről, érhető módon nem emlékszik az első évekre, de mégis, valahol ott mélyen elraktározódott benne, hogy akkor él igazán, amikor táncolhat.

 

Öt év szinte csak táncban és tánctanulásban eltöltött idő bizonyítja, hogy nem egyszer-kétszer fellángolt valami, aztán rá ún a gyerek. Talán létezik mégis, hogy lehet születni is valamire. Szinte megmagyarázhatatlan furcsaság, hogy mi köt meg az első pillanattól és mi az, az erő, ami ott tart és nem ereszt. 

 

Az első emlék, a cigánykerék. Nem tudjuk, mikor és miért sikerült. Ez másnak is sikerül, de nem mindegy, hogyan. Van, aki hosszabb ideig gyakorol, aztán mégsem. Ha Lilla kap egy feladatot, talán a másodikra már neki „összejön”, itt van az a különbség, amely őt mássá teszi. A vonzalmat megérzi a gyermek, a siker erőt ad, amely újra és újra előre lendíti.

 

De a sikerhez kell más is. Az otthon, a szülői támogatás. Lillát öt éve hozza-viszi az anyuka, szinte naponta. Erzsébet asszony tiltakozik, amikor az önfeláldozás kerül szóba. Inkább arról beszél, hogy a lány eredményei az iskolai oktatásban is megjelennek. A tornaórákban, gyakorlatok bemutatásában, és áthat a tanulmányi eredményeire is. Mert, hogy kitűnő tanuló. Régóta ismert, hogy a sport miképpen segíti a tanulást. Megtanítja legyőzni azt, ami nehéz és nem érezni a fáradságot. Előfordult, hogy le kellett állítani, mert az összeesés határán volt. Néhány perc után újra talpra állt. Ha mégis előfordult, hogy valamiért nem jöhetett a táncórára, potyogtak a könnyei.

 

Sokszor csodálkozik az ember, hogy vannak olyan gyermekek, akik fantasztikus akarattal és erővel rendelkeznek, hogy a tehetségkutatókban már tíz év alatt vannak zongora- és hegedűvirtuózok – és csak bámulunk rajta, ez miképpen lehetséges. Ezt láthatjuk más szakmákban is. A titok pedig nem is olyan nagy titok. Hamar sikerült a tanárnak rátalálni, hogy Lilla hol van jól, igazán. Ez is a titok része. A gyermek elszántsága és kitartása, az odafigyelő, tehetséggondozó tanár és a teljes, odaadó szülői háttér. 

 

Vivien, a tánctanár, Lilla fejlődés-történetéről beszél. Az egyszerű elemektől, hogyan jutott el az akrobatikai elemekig, amely most már része a napi gyakorlatnak és a versenyekre való felkészülésnek. Véleménye szerint két évvel van előbbre a társainál. Balettel indult, aztán hip-hop lett majd az akrobatikus tánc. De hatással volt a tanárára is, aki éppen miatta határozta el, hogy a tanítás programjai közé felvegye, de előtte megtanulja ennek a pedagógiáját is.

 

Most a következő versenyszámára a Nindzsára készül, amely már telis-tele van akrobatikus részekkel. Ha egy részjelenet nem sikerül, addig gyakorol, amíg nem megy. Nem unja meg. Ennek köszönhető két ezüst, egy egyéni és egy csoportos arany és különdíj elismerések – mind-mind nemzetközi versenyeken.

 

Öt év hosszú idő és bizony kevesen tartanak ki ilyen sokáig, ebben a stúdióban is cserélődnek a gyerekek. De „a kő, marad.”

 

Paks, 2020. október 28., szerda

 

Kiss G. Péter.

x

Paksi Atomerőmű